|
Nyomkereső 2010. július 19.
Cooper regénysorozata aktuálissá vált a magyar határ mentén. A PRONAS aktivistái furcsa, barnás csíkra figyeltek fel, amely az osztrák ipari parkból indulva Rönök irányába haladt. A "tettes" egy osztrák rendszámú, trágyalevet szállító traktor volt. A jármű a Heiligenkreuzi Ipari Park biogáz erőművétől indulva húzta a szagos vonalat. A biogáz erőműben növényi hulladékból, mikróbák segítségével, levegőtől elzárt körülmények között állítanak elő gázt, amit elsősorban víz melegítésére, áram termelésére használnak. Az erjesztés, lebontás után visszamaradt anyag jól alkalmazható talajok szervesanyag utánpótlásának biztosítására. A trágyalé egy részét - a betonon lévő nyomok alapján - feltételezhetően elszállították az ipari parkban lévő szennyvíztisztítóba (!), a zömét pedig Rönökre, a Határőr utca végén lévő területre, amit -információnk szerint- osztrákok bérelnek. Három hete megy a szállítás, sokszor késő este is. Az anyag zöme az ipari park magyarországi bejáratán keresztül hagyta el a parkot, kisebb része a régi határátkelőn át. A feldbachi rendszámú tartálykocsi rosszul zár, fröcsög belőle a trágya, fojtó szagot árasztva szennyezi az utat. Miért kell ezt az értékes anyagot Magyarországon fuvaroztatni, miért nem viszik az osztrák földekre? Az ipari parkot végig szántóföldek, rétek veszik körül Ausztriában. Rönöki lakosok is megkeresték a PRONAS-t, panaszkodva a forgalomra, szennyezésre, a tartálykocsit követő bűzre. A járművet lefotóztuk, mire a sofőr érdeklődött, mi a probléma? Nehezen kommunikáltunk, mert a fiatalember szlovén volt. Az egész ügy tele van kérdőjelekkel. A PRONAS bejelentést tett a Rendőrségnél, a Magyar Közútnál, a Környezetvédelmi Felügyelőségnél, az ÁNTSZ-nél, továbbá tájékoztattuk az ipari park osztrák igazgatóját, az illetékes osztrák tartományi és szövetségi minisztériumot, ombudsmant. Várjuk a válaszokat. Pro Natura St.Gotthard 2010. július 19. |