A wollsdorfi bőrgyárban járt a PRONAS - 2010. június 18.


2010. június 18-án a PRONAS elnöksége eleget tett a wollsdorfi bőrgyár meghívásának. Andreas Kindermann, a Wollsdorf Leder ügyvezető igazgatója és Siegfried Figoutz, a gyár környezetvédelmi vezetője fogadta a PRONAS vezetőségét.

Figoutz úr prezentációjában bemutatta az üzem történetét, profilját és a szennyvíztisztítási technológiákat. A szakember előadásában kiemelte, hogy nagy hangsúlyt helyeznek a környezetvédelem fontosságára; a szennyvíztisztítás hatékonyságának növelését két fázisban vezetik be. Az elmúlt évben 1,2 millió eurós beruházásokat eszközöltek. Több konkrét intézkedést tettek a Rába-habzás ügyében: 90 %-kal csökkentették a naftalin-diszulfonát felhasználását; speciális szűrőberendezéseket (úszóiszaptisztító, mésztejberendezés) és szelektort helyeztek üzembe; bércentrifugát, valamint kémiai és biológiai kicsapatási technológiát és ún. finombefolyásos rendszert is alkalmaznak.

A környezetvédelmi beruházásnak már látható eredményei vannak, az utóbbi hónapokban már javultak a vízminőségi paraméterek. A habképződés és az iszapmennyiség kevesebb, a nitrifikáció és a kémiai oxigénigény terén is javulás tapasztalható, az összes emisszió 45 %-kal csökkent.

A beruházások tovább folytatódnak. 2010 őszére flotációs és aktívszénszűrő, az év végéig pedig hatékonyabb szennyvíziszap-víztelenítő és krómkicsapató berendezéseket építenek be. A szennyvíztisztítási technológiát több helyen automatizálják. A második fázisban végrehajtott beruházások összköltsége 650.000 Euró, és újabb 35 %-os szennyvíz-minőség javulást várnak az osztrák szakemberek.

A látogatás végén a PRONAS vezetősége megtekintette a bőrfeldolgozás munkafolyamatát, a megvalósított környezetvédelmi beruházásokat és a további építési terveket.

A Rába vízminősége szempontjából örvendetes, hogy a Boxmark feldbachi bőrgyára után a wollsdorfi bőrgyár is jelentős fejlesztéseket valósít meg.

Pro Natura St.Gotthard
2010. június 18.